Image

Berki Barbara

Egész fiatalon ismerkedtem meg a sporttal, a mozgás örömével. 10 éves koromtól kezdtem el teniszezni, amelyet a mai napig művelek. Általános iskolás korom óta tudom, hogy a sporttal, a mozgással, a szabadidő hasznos eltöltésére való neveléssel szeretnék foglalkozni. Ráadásul a középiskolában olyan kiváló testnevelő tanárom volt, aki még jobban megszeretette velem a sport, a mozgás örömét. Az iskolában a fő sportág a röplabda volt, amelyben a budapesti középiskolai versenyeket hat éven keresztül mi nyertünk meg. Ezen túl országos és egyéb középiskolai versenyeken is többször jó eredményeket értünk el. A gimnáziumban 2006-ban megkaptam az év sportolója címet. 2011-ben végeztem a Testnevelés Egyetemen, Rekreáció és Egészséges Életmód Fejlesztő szakon. Eltökélt célom az emberek egészségtudatának megreformálása. Az egészséges életmódra nevelés, és a mozgástudatos életmódra ösztökélés. Edzéseimet a tervszerűség és a személyre szabottság mellett a jó hangulat jellemzi.
Image

Stanczel Éva

Kisgyermek korom óta életem szerves részét képezni a sport, a tánc, a mozgás. 10-14 éves koromig ritmikus sportgimnasztikáztam, az ezt követő években pedig versenyszerűen úsztam, és futottam. Ezért nem volt kérdés számomra, hogy felnőttként is aktív életet fogok élni. Végzettségemet 2011-ben a Fitness Akadémia testépítés és személyi edző szakán szereztem, TRX-edzői végzettségemet pedig az R-med akadémiai tanulmányaimnak köszönhetem. 2016 óta foglalkozom EMS tréninggel melynek előnyeit családom több tagja és én is rendszeresen élvezünk. Célom, hogy jobban érezd magad a bőrödben, és megtaláljuk a számodra vállalható egyensúlyt.
speedfitness_ft_logo2018.png

Fittslim Studió

Telefon: 06-70-584-7471

E-mail:info@fittslim.hu

© Copyright 2024 Fittslim. All Rights Reserved.